2018. December 16., Vasárnap

Útvonal: Fesztiválok Balaton Sound A Balaton Soundra hangolva – 3. és 4. nap

A Balaton Soundra hangolva – 3. és 4. nap

SoundJelentjük, hazaértünk, és csak a szépre emlékezünk. Elfeledjük, hogy milyen volt sokadjára is megázni, hajnalban vacogni a sátorban, inkább felidézzük, hogyan telt az utolsó két nap Zamárdiban. Never enough of the beat!

Szombaton nem imádkoztunk másért, csak hogy ne essen az eső, legalábbis ne fél tíz felé. Kis borongás ugyan volt az égen délután, ezért a stílussal nem törődve már csak az számított, hogy olyan ruha legyen rajtunk, ami tiszta, vagyis megkezdődött a rétegek egymásra húzása. Mivel a Zagar koncerteket már kívülről tudjuk, így első utunk a Vad Fruttikra vezetett. Csodák csodájára a zenekari beállás alatt felragyogott a nap, így semmi nem akadályozhatta meg, hogy a közönség együtt üvöltse a szívekbe tépő szövegeket Likó Marcival. Na, itt kezdődött a rekedtség első fázisa.

Ahogy a Lehetek én is záródalként elhangzott, rohantunk, hogy jó helyet tudjunk kifogni a nagyszínpad előtt, félve attól, hogy Paul Kalkbrennerre kíváncsiak a legtöbben. Hogy ne is kelljen elhagyni a jó helyet, előre gondolkodva felpakoltunk dobozos sörrel, azt úgysem tudják ránk önteni az ugráló fiatalok. A miénket nem is, a sajátjukat viszont igen. A technokultúra mestere viszont elfeledtetett velünk mindent. Ő volt az első olyan fellépő, akinek a másfél órás szereplése alatt nem a hidegtől lettünk libabőrösek, hanem a hangzástól és a zenétől.Meg attól az elmélyült arctól, ahogy ő is élvezte, amit csinál, illetve attól, ahogy a kivetítőn megláttuk, milyen látvány fentről a tomboló hatalmas tömeg. Tetszésünknek hangot is adtunk, ha más nem, énekléssel. Rekedtség level 2.

A dolognak mindössze egy szépséghibája volt: Kalkbrennerrel egy időbe tenni a GusGust, valamint a Caribout nem szép dolog. A GusGusra azért csak odasiettünk a nagyszínpadtól nem messze lévő Telekom teraszra, és bár színpadközeli, látótávolságban lévő helyre esélyünk sem volt, a zseniális öttagú bandát látni és hallani felért egy orgazmussal. A koncert végén már csöpögni kezdett az eső, bizonyára az esőisten hallotta, hogy csak Kalkbrennerre kértünk szárazságot. Rohantunk a Rise Fm arénájába, ahol Hot Fx, majd Dubfire játszott.

A korlátozott befogadóképességű sátorba elég nehéz volt úgy bejutni, hogy az ember ne veszítse el a társait, de a Soundon működik a tolerancia. Az aréna azonban hamar megtelt, főleg, miután olyan felhőszakadás zúdult ránk, amit még bentről sem volt öröm nézni. Biztonságos helyet kerestünk, ahol még van levegő, ahol melegít is a tömeg, de még nem kell attól félni, hogy összenyomnak. Így vártuk ki táncolva Carl Coxot néhány újdonsült barátunkkal. Az angol dj pedig nem is okozott csalódást, hacsak nem azzal, hogy fogalmunk sincs, ennyi idős korában és ekkora testsúllyal hogyan képes így ugrálni és ütemre rázni a testét. Helyét hajnal 5-kor az olasz Minicoolboyz vette át, akinek itt sikerült bizonyítania, képes megfogni és újra felrázni azokat, akik alapvetően Carl Cox miatt érkeztek. Valahogy azt is elérte, hogy a hangosítók ne húzzák le 6-kor – kapott még pár perc ráadást, a közönségtől pedig hatalmas tapsot.

Bár a levegő hideg volt és nyirkos, megint megnéztük, mi folyik az afterpartin, ám a negyedik Zamárdiban töltött reggelen már lényegesen kevesebb erőnk volt minderre. Aludni annál több. A sorozatos megázás és a szél megtette a hatását: erős torokfájás, gyenge hang, kis felfázás, a lábak lüktetnek. Az eső hol szakad, hol nem. Pocsolyák mindenhol, a járólapok alól is jön föl a víz. Nincs már mit felvenni, ami még tudna melegíteni.  Nincs az alvásmennyiség, ami elég lenne. Arra jutunk, hogy fesztiválérzés ide vagy oda, szívesen hazamennénk, hiába vannak a programfüzetünkbe bekarikázva az aznapi nagy kedvencek. Azért csak elővettük fiatalabbik énünket, aki mindent bír, és lájtosan, de útra keltünk. A kempingből elindulva belefutottunk Soeri&Poolek showjába, aminek legendáit eddig még csak hallottuk, de élőben sosem tapasztaltuk meg. Akik hozzánk hasonlóan nem élték még meg ezt az élményt, azoknak nem lőjük le a poént, csak annyi, hogy a nevetés garantált, és hogy ez a kis csapatot valószínűleg fejsérülés érhette kiskorukban, mert nincs az a szer, amitől ennyire hülye legyen valaki, mint ők.

Átsétáltunk a nagyszínpadhoz is, hogy belelessünk az első magyarországi fellépésén lévő Example produkciójára. A brit énekes és zenekara tökéletesen eltalálta, mi kell a fesztiválozóknak: egy kis újdonság, csipetnyi régebbi sláger, pár kanál dallamosság, ízlés szerint dubsteppel és rockkal adagolva. Azt hittük, ezek után a vasárnap este már csak szolidabb bulival záródhat. Armin van Buuren viszont rácáfolt erre. A holland trance dj olyan egyedi és olyan energikus szettel érkezett, hogy nem győztünk csodálkozni. És akkor a látványvilágról és a lézershowról még nem is beszéltünk. Egy gondunk volt: irigykedtünk mindazokra, akiknek van erejük táncolni. Nekünk már csak a fülünkön hatolt be a zene, és hiába tombolt odabent az ütem, a szem le akart csukódni. A testre hallgattunk, elvonultunk a sátrunkba, és félálomba – fogvacogtatva – hallgattunk tovább a nagyszínpad-kisszínpad kombinációjából összeálló zeneegyveleget. Reggel korán összeszedtük magunkat, vonatra ültünk, ahol fáradt társainkkal együtt mosolyogva bambultunk a semmibe.

Címkék: Balaton Sound | fesztivál | Zamárdi

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>