2012. Május 19., Szombat

Útvonal: Fesztiválok További fesztiválok Nemzetközi Tojásfesztivál Siófokon
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:331. Error 9: Invalid character

Szállások Programok Miss euBalaton

Nemzetközi Tojásfesztivál Siófokon

TojásKilencedik alkalommal rendezik meg Siófokon a Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivált október 14. és 16. között a tojás világnapja alkalmából, amely a balatoni térség legnagyobb szabású utószezoni programjának számít. A hagyományoknak megfelelően idén is Guinness-rekord felállítására készülnek a szervezők, de a gasztronómiai érdekességek mellett a szórakoztató programok, koncertek miatt is érdemes ellátogatni a déli partra.

A három napos rendezvény során fellép Vastag Csaba, Charlie, Deák Bill Gyula, a Bikini, Fluor, SP, Komár László és a Fiesta is. A Tojás Világszövetség kezdeményezésére 1999 óta minden október második hete a tojás világhete, a pénteket pedig a tojás világnapjává nevezték ki abból a célból, hogy így népszerűsítsék a tojásfogyasztást, elősegítsék az egészséges táplálkozás megismerését és eloszlassák a tojással kapcsolatosan kialakult tévhiteket. Ehhez kapcsolódik a rendezvény, amely évek óta bizonyítja, a nyár végével is lehetséges nagy érdeklődésre számot tartó fesztivált tartani a Balaton partján.

Idén új helyszín ad otthont a Nemzetközi Tojásfesztiválnak, a siófoki Fő tér és a Víztorony környéke, ahol az érdeklődőknek ezen a három napon keresztül lehetősége nyílik a Tojásművészeti kiállítás, azaz a tojásból készült termékek, festett fa- és porcelántojások, patkolt tojások és egyéb érdekességek megtekintésére és megvásárlására, egészen a míves tojásokig, különleges Faberge-jellegű dísztojásokig bezárólag, amik a helyi Tojásmúzeum jóvoltából láthatóak majd. Emellett ezen rendezvény keretében az elmaradhatatlan tojásfestés, az élő baromfiudvar csibesimogatója, a népi kirakodóvásár, a tojás alapú ételek és sütemények kóstolása, gasztronómiai, valamint minőségi borokat és pálinkákat kínáló sátrak várják a vendégeket.

Már hagyománynak számít a minden évben megrendezett Guinness-rekord kísérlet is. Idén a Tojásfesztivál szervezői a Liszt Ferenc emlékévhez kapcsolódóan a neves zeneszerző kedvenc tojásételének elkészítésére kérték fel Benke László mesterszakácsot és az ő nemzetközi csapatát.

Természetesen a kulturális események sem maradhatnak ki a gasztronómiai fesztivál programjainak sorából. Népi és moderntánc bemutatók, gyerekműsorok, mesejátékok, ismert együttesek lépnek színpadra a mozgalmas hétvégén. A pénteki nyitónap délutánján a Children of Distance és Vastag Csaba, este pedig Charlie élő koncertje lesz látható. Szombaton a Csillag születikből megismert Szabó Ádám harmonikás, Fluor és SP várja a fiatalabbakat a helyszínre, míg kora este az idősebbeknek kedvez a programkínálat Komár László, Hevesi Tamás és a Bikini fellépésével. Az esti tűzijáték után Somogyi András parodista szórakoztatja a közönséget, majd Deák Bill Gyula ad koncertet.

A vasárnap délelőtti Guinness-rekord kísérlet után Mc Hawer és Tekknő húzza el a hallgatóság nótáját, azt követően operett-összeállítás és a Four Fathers a capella együttes játszik az ebédhez. A Nemzetközi Tojásfesztivált a Fiesta zenekar élő koncertje zárja.

A részletes programok és a további információk a www.tojasfesztival.hu weboldalon olvashatóak.

Címkék: fesztivál | siófok

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az euBalaton.hu - OnLine véleményét!
A bejegyzések késleltetve jelennek meg, mert azokat moderátoraink ellenőrzik!

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark