Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Veszprémi Tavaszi Fesztivál, ami idén február 29-től március 31-ig tart. A Pannon Várszínház által szervezett programsorozat előadói között olyan nevek szerepelnek, mint a Ghymes, Bródy János, Scherer Péter, Tompos Kátya és a Budapest Klezmer Band.A fesztivált február 29-én a Ghymes koncertje nyitja meg, amit a veszprémi Séd Filmszínházban tartanak. Ezt március 3-án ugyanezen a helyszínen a Pannon Várszínház ősbemutatója követi, a Monte Cristo grófjának zenés-táncos színpadi változata, amelynek főszerepében Gazdag Tibor és Kékesi Gábor látható. Ugyancsak a Filmszínházba várja a közönséget a Shakespeare Rómeó és Júliája alapján készült R és J című mozgásszínházi előadás március 20-án. Március 29-én Scherer Péter vendégszereplésével látható a Klamm háborúja című monodráma, másnap pedig a Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya lép fel.
A Tavaszi Fesztivál másik helyszínén, az Inotai Retró Színházba mutatja be legújabb lemezét, az ősszel megjelent Az Illés szekerén című albumot Bródy János. Itt kerül sor a rendezvény záró programjára március 31-én, nem kisebb jelentőségű előadással, mint a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Üvegcipő című vígjátékára.
Az előadásokra a Pannon Várszínház jegyirodájában, a Tourinform Veszprém irodájában, vagy a Ticketportal partnerirodáiban kaphatók jegyek. További információk a pannonvarszinhaz.hu-n olvashatóak.





A bejegyzések késleltetve jelennek meg, mert azokat moderátoraink ellenőrzik!