|
Ipari a legnagyobb adózok zöme Siófokon |
|
Szerző: balatonihirek
|
|
Hiába idegenforgalmi jellegű város Siófok, legnagyobb adózói többségben mégis az ipari tevékenységet folytató vállalkozások. Az első 10 legtöbb adót befizető cég 589 millió forinttal gazdagította a városkasszát - derült ki a nagyadózók számára rendezett év eleji fogadáson. - A költségvetés negyed részét a helyi adóbevételek teszik ki - mondta Balázs Árpád polgármester, aki utalt arra: a város az adózóinak köszönheti, hogy Siófoknak nincsenek anyagi gondjai.
Az élbolyban ott van a MOL, és a Kőolajvezeték Építő is, amely mióta a cég létezik, szerepel a legtöbb adót befizetők tizes listáján. - Azzal nem illik dicsekedni, hogy ki mennyit adózik - véli Tarsoly Gyula, a Kőolaj vezérigazgatója, és hozzátette: reméli, hogy a befizetett összeg az elkövetkező években egyre magasabb lesz, hiszen az azt jelenti, hogy jól működik a társaság. A tizes listán 2 idegenforgalmi vállalkozás szerepel, köztük a Hotel Residence működtetője. - Büszkeség ott lenni a legnagyobb adózók között - mondta Hoffmann József tulajdonos, aki szerint a turizmus felfelé ível, ezért várhatóan több idegeforgalmi vállalkozás is bekerül majd a tizek közé.
Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6 AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com All right reserved |