• Narrow screen resolution
  • Wide screen resolution
  • Auto width resolution
  • default color
  • red color
  • green color

euBalaton.hu - Minden ami Balaton!

Szombat
Sze
04
Címlap arrow Gazdaság arrow Kimaradt a balatoni halászat az állami költségvetésből
Kimaradt a balatoni halászat az állami költségvetésből
Szerző: balatonihírek   
Bizonytalan az évkezdet a negyvenöt dolgozót foglalkoztató Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt.-nél. Egyelőre nem látják, hogy közfeladataik ellátására, a szelektív halászatra, valamint a természetes elhullások okozta haváriahelyzetek kezelésére honnan lesz állami forrásuk. Az idei költségvetésben legalábbis nem szerepel ilyen tétel. A közfeladatok ellátásához – az alapítói akaratnak megfelelően elkészített tervek szerint – éves szinten mintegy kétszázötvenmillió forint állami támogatásra lenne szüksége a cégnek.

A tájidegen halfajok, így például a busa szelektív halászatával, az angolna, a törpeharcsa, az ezüstkárász eltávolításával járó kiadásokat, illetve a természetes tavaszi halelhullás idején a haltetemek összegyűjtésének, elszállításának költségeit a nonprofit zrt. önerőből nem képes előteremteni. A társaság árbevételének jelentős hányadát horgásztatásból szerzi.

A horgásztatásból befolyó öszszeg a területi engedélyek előállítási és forgalmazási költségeit fedezi, emellett pedig a halászati joghoz társuló kötelezettségek, azaz a halászati őrzés és a haltelepítések finanszírozását szolgálja. A közfeladatokra maradna a cég szolgáltatásból származó, illetve a szelektív halászat zsákmányának eladásából eredő csekély bevétele, ez azonban nem elegendő.

Nem lesz pénz a busák halászatára sem

Varga László, a Balatoni Halászati Zrt. kettéválása után létrejött Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezetője azt mondta: a cég indulásához legalább középtávon szükség lenne az állami támogatásra, hiszen ahhoz még évek kellenek, hogy a tájidegen fajok számának lecsökkentésével és az őshonos halfajok telepítésével, azok szaporodási körülményeinek javításával, a természetes ívóhelyek kialakításával helyreálljon a Balaton halállományának egyensúlya. Ennek elérése után a szelektív halászati tevékenységre már nem kellene annyit költeni, mint most.

Varga László ugyanakkor azt is elmondta: a társaságnak eddig csak 25 tonna busa kifogására van szerződése a zöldtárcával, ez a mennyiség a rászorulók megsegítését szolgálja. Emellett azonban idén még nem írtak ki közbeszerzési pályázatot, amelyből pénzhez juthatnának, és a társaság egyik fő feladataként megjelölt busahalászatot finanszírozhatnák. Ráadásul attól is tartaniuk kell, hogy a válság miatt a cégnek 2010-ben kevesebb bevétele származhat a horgásztatásból.

Bár halászni nem tudnak, a Balaton halállományának kezelésével tavaly augusztus 25-én megbízott társaság alkalmazottai télen sem pihennek. Jégmentesítik a kikötőben veszteglő hajókat, karbantartási munkákat végeznek, és javítják a busa fogásához alkalmas, az elmúlt év során megsérült hálókat. A társaságnál abban reménykednek, hogy február közepén már jégmentes lesz a Balaton, de ha a tél elhúzódik, márciusnál korábban biztosan nem tudnak kifutni a halászhajók.

Megtartaná az új cég a tógazdaságokat

A haltelepítéssel mindemellett, úgy tűnik, egyelőre nem lesz gondja a cégnek, hiszen a Balatoni Halászati Zrt.-nek sikertelen volt a tógazdaságainak eladására kiírt pályázata. Megcsillant tehát a remény, hogy a későbbiekben a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél maradhatnak azok a közvetlenül a Balaton vízgyűjtőjén elterülő, kulcsfontosságú tógazdaságok, ahonnan menynyiségben és minőségben is kiváló, akár őshonos halfajok kerülhetnek a Balatonba.

A tógazdasági háttér nagyon fontos, hiszen amíg nem tudjuk az őshonos fajok természetes ívóhelyeit rekonstruálni, közvetlen vízparti halkeltető állomásokat létesíteni, vagy egyéb természetes technikák és technológiák alkalmazásával az állománypótlást biztosítani, addig csak a tógazdaságokban lehet annyi ivadékhalat nevelni, amennyi az előírt telepítési kötelezettséghez szükséges.

Ez háromszázötven tonna pontyot, egymillió előnevelt süllőt, kétszázötvenezer előnevelt csukát, tízezer compót jelent – magyarázta Varga László igazgató. Hozzátette: azon vannak, hogy az irampusztai, a buzsáki és a fonyódi tógazdaságok a nonprofit zrt. kezelésében maradhassanak



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások

Hozzászólás
  • A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
  • A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
  • Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
  • Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
  • Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Név
Hozzászólás



Biztonsági kód* Code

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved

 
< Előző   Következő >

Időjárás

Nyelvválasztó

Ingyenes hirdetések

Programkereső


Google PageRank Joomla Toplista