| Pókerarc lett Miss Balaton |
| Szerző: blikk.hu | ||||||
Az idei Miss Balaton is harcba száll ma este a Pókerarc millióiért. A szép lány, dr. Finta Eszter fel is készült egy nagy blöffel, amelyben azonban van igazság. Eszter ugyanis a felvételen kijelentette, hogy járt asztrológusnál, aki három nagy szerencsét látott számára 2007-ben. Ebből kettő már bejött, hiszen elnyerte a Miss Balatonnak járó koronát, és játszhat a képernyőn Sebestyén Balázzsal és Vágó Istvánnal.
– Elárulom, tényleg jártam asztrológusnál – mondta el Eszter. – Hiszek is ebben. Amikor ezt kimondtam, Vágó István vakargatta is a fejét. Én is tudtam, hogy ő nem hisz ilyesmiben, de hát miért tagadtam volna? Az asztrológus egyébként azt mondta, hogy a karrierem felfelé ível. Időpontról azonban nem beszélt. Eszter egyébként régebben modellkedett.
A Miss Balaton versenyen már tavaly, még egyetemistaként is indult, és döntős volt. Idei sikerét azzal magyaráza, hogy teljesen felszabadult volt, hiszen előtte diplomázott, megszerezte a doktori címet, és az öröme bizonyára átsugárzott. – Úgy éreztem, elértem, amit akartam – mesélte –, megőriztem az ott viselt ruhát, cipőt, fürdőruhát, a korona pedig olyan helyen van otthon, ahonnan mindig látom. Azt, hogy játszani fogok a Pókerarcban, a főnökömnek, dr. Bárándy Györgynek természetesen elmondtam, de az ismerőseim nagy része csak ma este, a televízió előtt ülve tudja meg.
Hozzászólás
Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6 |
||||||
| < Előző | Következő > |
|---|