Rendhagyó programot kínál hétvégére Veszprém megye két települése, Tapolca és Szigliget azok számára, akik buli helyett, előtt vagy után inkább sportolni szeretnének, és nem utolsó sorban a hideget is jól viselik. Azt tartják, hogy aki bírja a jeges vizet, az majdan egész évben egészséges lesz.Úszás
Szilveszteri úszás, újévi csobbanás
Rendhagyó programot kínál hétvégére Veszprém megye két települése, Tapolca és Szigliget azok számára, akik buli helyett, előtt vagy után inkább sportolni szeretnének, és nem utolsó sorban a hideget is jól viselik. Azt tartják, hogy aki bírja a jeges vizet, az majdan egész évben egészséges lesz.Öbölátúszás: Balatonfűzfő és Balatonalmádi között
A tévesen megjelent híradásokkal szemben az öbölátúszás nem augusztus 13-án, hanem augusztus 7-én vasárnap, - vagyis a mai napon kerül megrendezésre.Lesz-e idén Balaton-átúszás?
A szeszélyes és nyárinak egyáltalán nem nevezhető időjárásnak hála, harmadszor is elhalasztják az eredetileg július 30-ra meghirdetett Balaton-átúszást. Az újabb időpont augusztus 6-a lett.Most sem lesz Balaton-átúszás
Újabb csúszás a Balaton-átúszás időpontjában: szombat helyett július 30-án tehetik meg az 5,2 km-es távot az érdeklődők – ha az égiek is úgy akarják. A változtatás oka, hogy az idei második meghirdetett időpont után most szombaton sem teszi lehetővé az időjárás, hogy megrendezzék a neves sporteseményt.Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás
A Balaton-átúszás szervezőbizottsága a mai napon a hétvégére várható kedvezőtlen időjárásra tekintettel úgy döntött, hogy a július 2-ra meghirdetett eseményt elhalasztja, így az új időpont július 23. lett. A körülmények idén sem kedveznek az úszni vágyóknak.Balaton-átúszás 2011
Idén a Balaton-átúszás 2011. július 2-án szombaton kerül megrendezésre, melynek résztvevői a révfülöpi kikötőből indulnak, majd a boglári Platán strandra érkeznek. Nevezni Révfülöpön, a labdarúgópályán lehet. A Táv 5200 m, és az elrajtolás reggel 8.00 órától délután 14.00 óráig történik.Ifjú Schirilla György a Balaton rozmárja
Balatonalmádiban vasárnap délután megtartották a Téltemetői mulatságokat. A műsorra sokan kíváncsiak voltak, ezért több százan jöttek le a Balaton partra. A műsor programjaként először a Kisze bábúra írták fel az üzeneteiket a gyerekek, és a felnőttek, majd a rendezvény vendége Ifjú Schirilla György meggyújtotta a kiszebabát, és az "ördöggel" közösen elégették a telet szimbolizáló bábút, ezzel elbúcsúztatták a telet.„Boglári Balin” Próbateljesítés
Somogy megyében, Balatonbogláron február1-től április 30-ig meghirdették a Nyílt Uszodai Napokat, mely az elmaradt Balatonátúszás pótló lenne, mivel a rossz időjárás miatt 2010-ben nem tudták megtartani az évek óta meghirdetett Balatonátúszási napot.Füreden osztják az úszó Eb első érmeit
Budapesten a margitszigeti uszodában zajlanak augusztus 9-től az úszó Európa-bajnokság versenyei, a hosszútávú , nyíltvízi versenyeket pedig Balatonfüreden 4-e és 8-a között, a Hotel Marina előtt kijelölt pályán rendezik majd. A füredi sajtótájékoztatón, amelyen a sportág vezetői mellett részt vettek a magyar versenyzők is, az Úszó Európa-bajnokság tiszteletére nyomott Budapest-Balatonfüred feliratú ezüst emlékéremmel ajándékozta meg a legjobbakat a Magyar Nemzeti Bank.
További cikkeink...
1. oldal / 3
Úszás



