2018. Október 15., Hétfő

Útvonal: Sport Vegyes A jóga mint sport és egészség

A jóga mint sport és egészség

JógaTöbb éve már, hogy a jóga betört Európába, így hazánkban is egyre népszerűbb. Sokan hamis, téves információkat hallottak felőle, de most a sikeréről szeretnék pár szót írni. Többen úgy gondolják, hogy nem alkalmasak a jóga elsajátítására, mert azt hiszik ide csak olyanok járhatnak, akik igen hajlékonyak, és egyben mozgékonyak is. Ez egy nagy tévedés, mert nem kell rögtön szabályos törökülésbe ülni, mert talán ez elsőre nem is sikerülne, de majd a későbbiekben igen.

A jóga jótékony hatását már pár óra után lehet érezni, mozgékonyabbá, és aktívabbá válunk. Jóga befolyásolja a szervezet működését, csökkenti a vérnyomást, erősíti az ízületeket, segít a gerinc problémán és annak fájdalmán, segít ellazulni, és enyhíti a stressz tüneteit. A belső szervekre is jótékonyan hat, és ami még nagyon fontos, hogy egy-egy edzés alatt több száz kalóriát égetünk el.

Akik jógáznak sokkal nehezebben híznak el, mert a rendszeres mozgás következtében egy egészen más életformát, más táplálkozási szokást alakítanak ki önmaguk számára.

Az oktató nagyon fontos
, hogy segítsen a különböző gyakorlatok elsajátításánál, mert könnyen megsérülhetünk!

Legfontosabb elemei a testgyakorlatok, melyek célja az erősítés, az egyensúlyérzék, a rugalmasság és a kitartás fejlesztése.

Stressz helyzetben való lazítás.
A légzésünkre kell, hogy koncentráljunk, a levegőt mélyen beszívjuk és próbáljuk meg kizárni a külvilág zaját. A művelet közben képzeljük el, hogy az oxigén az egész testünket átjárja, miközben a gerincünk kiegyenesedik, ezáltal úgy érezzük, hogy egy-két centit meg is nőttünk. A levegőt egy darabig bent tartjuk, majd lassan kifújjuk. Általában háromszor, négyszer megismételjük.

Testi, lelki feszültségünktől megszabadulhatunk
, ha a következő gyakorlatot elvégezzük:
Mélyen beszívjuk a levegőt, majd hírtelen, és intenzíven (közben hangot is adunk) erős kilégzéssel kifújjuk a levegőt. Ezt a gyakorlatot többször végezzük el.

Általában a jóga végén a két kezünket erősen összedörzsöljük, és a tenyerünket a becsukott szemünk elé helyezzük. A meleg hatására a szemizmok ellazulnak, és megnyugszanak.

Címkék: egészség | jóga | sport

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>