2019. Június 20., Csütörtök

Útvonal: Szabadidő Mulatságok Séta a téli Balatonon

Séta a téli Balatonon

BalatonAz ünnepeknek vége, az utcák a parkok a balatoni sétányok ilyenkor sokkal csendesebbek. A sok és nehéz ünnepi étkek után úgy gondoltam, hogy jó lenne egy kis séta a Balaton parton. Utam során csak elvétve találkozom emberekkel,- még élvezik a semmit tevést a hosszú alvást. Az idő csendes, hó mentes, nyirkos, komor és párás, de mindezek ellenére jól esik a mozgás.

Sétám során elérve a partot, a tájon a ködös szürkeség az uralkodó. A párától a túlsó part szinte láthatatlan, de aki itt él az becsukott szemmel tudja, hogy hol látható Siófok vagy Balatonakarattya löszös partvonulata. Itt nőttem fel, és gyermekeim is ide születtek, ezért a Balaton meghatározta az életemet. Mindig szerettem nézni az olykor sima, vagy a háborgó vizét, a vihar közeledtét. Számomra a Balaton az év minden szakában meglepetést, szépséget tartogat számomra, ezért tisztelem a létét. Ezért szépségét, természeti jelenségét igyekezem megörökíteni a festő vásznamon. Oly különleges világ ez, melynek szépsége nemcsak az itt élőket ragadja magával, hiszen Egry Józsefet a Balaton festőjét is megihlette e táj.

Sétám során eszembe jutnak azok forró nyarak, melyek már-már elviselhetetlenek voltak, de úgy gondolom, hogy ez így van rendjén. Nyáron legyen meleg és télen hideg. Amikor meleg van, fürödjünk sokat a Balaton lágy vízében, de télen fagyjon be és élvezzük a korcsolyázást és fakutyázást.

„Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!”

/Gárdonyi Géza: A Balaton/

    Problem copying original
  •  

Címkék: Balaton | tél

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>