2020. Április 4., Szombat

Útvonal: Szabadidő Mulatságok Ünnepeljük együtt a bort Keszthelyen

Ünnepeljük együtt a bort Keszthelyen

Zalai borcégérKeszthely idén is bővelkedik programokban, jelen esetben a XIX. Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnep elnevezésű fesztiválra várják a környékbelieket és az ott nyaralókat augusztus 3. és 7. között. A rendezvényen 14 borház vesz részt, ahol a zalai és a balatoni térség legjobb termelői mutatják be boraikat.

A különleges italok mellett a gasztronómiai élményeket, finom pecsenyéket és grillételeket sem kell nélkülözniük a látogatóknak, sőt, a borutca bejáratánál kézműves kirakodóvásár is várja az érdeklődőket.

A fesztivál hagyományai szerint a Borünnep öt napját zenei stílusok szerint osztják fel. A tematikus napok Folklór szerdával indulnak. A fél hétkor kezdődő ünnepélyes megnyitó után a Tátorján Népzenei együttes néptánc gálája, majd a Kerekes Band koncertje tekinthető meg a színpadon. Másnap Latin csütörtökkel várják a forróbb ritmusok kedvelőit, számukra latin formációs táncokból összeállított társastánc klubbal, illetve Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor duójával készülnek a szervezők.

A péntek a világzenéé, a Magashelyi Underground együttes koncertjével, míg a szombat a retró jegyében telik, előbb Szűcs Judit énekel az egybegyűlteknek, aztán az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja a közönséget, végül az Abba Feeling élő showja lesz látható. A Borünnepet a Jazz vasárnap zárja, olyan kiváló művészekkel, mint a Happy Dixieland Band, illetve a Seventeen Bigband és Majsai Gábor. A programok utcabállal érnek véget, minden esetben az adott tematikus zenei nap stílusának megfelelően.

Hétvégén a gyermekek is megtalálhatják a maguk örömét a borházak forgatagában, hiszen játszóházakban és gyermekkoncerteken üthetik el az időt. Az ő kedvükért lép fel a Brumai Bandi Band, Dorci és a Fülesek, vasárnap pedig gyermekanimációval várják őket a Balaton partján.

A rendezvény ingyenes, további információ és a részletes program Keszthely város hivatalos honlapján, a keszthely.hu weboldalon található.

Címkék: Balaton | bor | Keszthely | ünnep

Balaton Balatoni szállás Szépségverseny Miss euBalaton  2011 Balatoni programok Fesztivál Balaton Sound Balatoni képek Bulvár EFOTT Balatoni rendezvények Sport SZIN Balatoni hírek Hegyalja Balaton víz Hírek Szörf Vitorlázás VOLT Webkamera Menetrendek Balatonfüred Siófok Lelle Fonyód Tihany Verseny Badacsony Bor Túra Vonat Szabadidő Kerékpár

Share/Save/Bookmark ?>?>